Az alábbi viccet 1976-ban stockholmi lengyel emigránsok mesélték az akkoriban egy időre ugyancsak Svédországba távozó édesapámnak. A történetet nem először osztom meg a blogoszférában, azonban érvényessége aligha kopott azóta, hogy az közel négy évtizede családom anekdotakincsének szerves részét képezi. Így hát nem is maradt más dolgom hátra, mint hogy a századik évforduló napján közös emlékezésre hívjam a nyájas olvasót.

•

A folyóparton halászik a szegény ember, amikor legnagyobb meglepetésére kifog egy aranyhalat. Az aranyhal rögtön megszólal és kérlelni kezdi a szegény embert:

– Ugyan nagyon fáradt vagyok, de szívesen teljesítem egy kívánságodat, ha most élni hagysz és visszaengedsz a folyóba.

Erre a szegény ember erősen gondolkodóba esik, hiszen egész nap nem fogott semmit, irgalmatlanul éhes, ráadásul mi történik akkor, ha az aranyhal nem váltja be az ígéretét. Végül persze kötélnek áll a szegény ember és így szól:

– Rendben van, aranyhal. Egész életemben herceg akartam lenni, így most azt kívánom, hogy igazi herceg lehessek!

Azzal a szegény ember visszaengedi az aranyhalat a folyóba, majd fáradtan és éhesen haza ballag.

Másnap hajnalban főhősünk a komornyik hangjára ébred a palotában:

– Felség! Felséges uram, kérem ébredjen! Indulni kell Szarajevóba!