Utolsó kommentek

Címkék

100 (1) 1916 (1) 1945 (1) 1956 (2) 1989 (2) 2. magyar hadsereg (2) 2013 (1) 90-es évek (1) advent (1) anzix (1) bécs (1) bittner jános (1) blue box (1) budapest (6) centenárium (1) che guevara (1) címlapfotó (1) cseh tamás (1) csendélet (1) cserhalmi sára (1) debreceni páros (1) debreziner (1) divatfotó (1) dokumentum (1) don-kanyar (1) drága besúgott barátaim (1) edward j. czerniuk (1) első világháború (1) emigráció (2) emlékezet (2) emlékezetpolitika (1) emlékműszobrászat (2) építészet (1) erdély miklós (2) europeana 1914-1918 (1) évértékelő (1) fekete gyula (1) félmúlt (1) felújítás (1) ferenciek tere (1) festészet (1) film (5) forradalom (2) fortepan (1) fotó (5) fotográfia (3) gasztró (2) grősz józsef (1) gyermekkor (1) háború (2) habsburg ferenc ferdinánd (1) haditudósítás (1) hegyvidék (1) helmut newton (1) hild józsef (1) id konok tamás (2) imbiss (1) im lauf der zeit (1) inszeminator (1) jelek (1) kádár jános (1) kamaszkor (1) kerényi imre (1) kiállítás (3) kinizsi mozi (1) kisképző (1) klasszicizmus (1) kolbász (1) költészet (1) kommunizmus (1) konceptuális művészet (1) koncert (1) könyv (2) kossuth tér (1) közép-európai sors (1) kritika (1) lengyel vicc (1) majomország (1) mandiner poszt (11) márai sándor (2) második világháború (2) máv (1) merénylet (1) mikrotörténelem (1) mobilfotó (1) mozi (2) művészet (4) nagy háború (2) naschmarkt (1) németalföld (1) német megszállás (1) nick cave (1) nyomok (1) örökségvédelem (1) párkányi raab péter (1) pátkai ervin (1) pengő (1) recept (1) régi képtár (1) rendszerváltás (2) stencil graffiti (1) svábhegy (1) szarajevó (1) százpengős (1) szent jobb (1) szépművészeti múzeum (2) sziget 2013 (1) színek (1) szobrászat (4) szocializmus (1) tabán mozi (1) talált pénz (1) társadalom (1) tavasz (1) tolnai világlapja (1) történelem (3) ügynökkérdés (1) vicc (1) wehner tibor (1) weöres sándor (1) willem van aelst (1) wim wenders (1) zene (1) zilahy ágnes (1) Címkefelhő

2013.12.07. 08:40 tauglich

Pátkai Ervin – a rajzoló szobrász

Címkék: könyv művészet szobrászat emigráció pátkai ervin

pátkai_ervin.jpg

Szeptember végén könyvbemutatóra jöttünk össze a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanácstermében. A Távlatot kapott élet címen megjelent kötet Pátkai Ervin, az 1985-ben fájdalmasan korán Párizsban elhunyt szobrászművész életművét összegzi. Pátkai ahhoz a 20. századi nyugati magyar emigrációhoz tartozik, akiknek életműve – Szabó Zoltánt, Határ Győzőt és sokan másokat is ide sorolva – máig nem vált szerves részévé az összmagyar kulturális kánonnak. Hovatovább Pátkai tevékenysége itthon még annyira sem ismert, mint az előbb említetteké. A három fejezetre tagolt kötet első része a család, a barátok és a pályatársak Pátkaihoz fűződő személyes emlékeit tartalmazza az itthoni, illetve az emigrációs évekből, míg a középső fejezet a művészi oeuvre különféle szegmenseit elemzi. A harmadik fejezet pedig Pátkai életművének utóéletét taglalja. A középső fejezetben egy írásommal – Pátkai rajzait elemezve – magam is helyet kaptam, melyet az alábbiakban adok közre. 

*

Az igazat megvallva, Pátkai Ervin munkásságával részletekbe menően néhány évvel ezelőtt kezdtem megismerkedni alaposabban. A szobrászművész, számomra akkor még többnyire újdonságként ható munkáit nézegetve – s miután tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy hozzám hasonlóan a tágabb értelemben vett hazai művészeti szcéna sem igazán ismerte, ismeri még mindig Pátkai életművét – döbbentem rá arra, hogy még ma is számos adósság terheli kulturális életünket. Számos adósság, melynek gyökerei a 20. század második felének magyar rögvalóságából erednek, ám a mai napig élő problémaként vannak jelen. Pátkai Ervin neve és munkássága még ma sem igazán része az összmagyar művészeti örökségnek, és legkevésbé sem foglalja el jól megérdemelt helyét a műértő közönség tudatában. Hiszen – több más művészhez hasonlóan – Pátkai is azt az 1956-ot követően nyugatra távozott fiatal emigráns pályakezdő alkotó generációt képviseli, akiknek munkásságát igazán csak mostanában kezdi megismerni a hazai művészeti élet, s – reményeim szerint – hamarosan a közönség is.

Ennek az ismeretlenségnek az okait hosszan taglalhatnánk. Ami azonban elsődlegesen tanulságul szolgál mégis csak az, hogy egy Békéscsabáról származó művészi tehetséggel megáldott alkotó, néhány hónapos iparművészeti főiskolai tanulmányait megszakítva úgy dönt, hogy a levert forradalmat követően, az egész országot jellemző általános depresszióból kiszakadva az utolsó pillanatokban elhagyja szülőföldjét, és a szabad világot választja, olyan összetett és sokrétű alkotói utat jár be, amelyre itthon maradva aligha lett volna esélye. Pátkai végül abban a világban abszolválja – a párizsi École des Beaux-Arts szobrász szakán – művészeti tanulmányait, amelyben az alkotói szabadság egy közép-európai diktatúrából elszármazott ember számára már-már zavarba ejtően természetes dolog, olyannyira természetes, mintha csak levegőt vennénk. 

Ilyen értelemben számomra – elsősorban síkban gondolkodó és alkotó ember számára – is különösen érdekes megvizsgálni azt az alkotói fejlődést és gondolkodásmódot, amely a sematizáló hivatalos szocialista művészettel párhuzamosan Franciaországban Pátkait formálja. Mindezt a vizsgálatot az alábbiakban elsősorban a szobrász fennmaradt rajzain keresztül kísérlem meg.

pátkai_ervin_01.jpg

Pátkai rajzai nem a hagyományos értelemben vett „szobrászrajzok”. Esetükben jóval többről van szó, mint a plasztika megvalósulási folyamatának első vázlatrajzai esetében, amelyek gyakran nem többek műtermi hulladékoknál, a kezdeti gondolat első vizuális megjelenítéseinél. Pátkai Ervin valójában már rajzai esetében a kész művel számol, és csak mindezek után lát neki a formai megvalósításnak, a különféle anyagkísérleteknek, melyek valójában már „csak” a gondolat végső formába öntését szolgálják. 

Önbevallása szerint Pátkai nem a szó szoros értelmében vett modern, illetve absztrakt művész, ugyanakkor, mint jellemzően a spiritualitás vidékén tevékenykedő alkotó a nyom- és jelhagyás szándékának ősidőktől fogva létező kérdéséhez ér el, amelynek gyökere minden esetben az időben keresendő. Minden alkotóember gondolkodik az időről  – az alkotás aktusa, illetve a nyomhagyás szándéka mind-mind az idő múlásával, sodró lendületével, a múlandóság, illetve az elmúlás tudatával rokonítható és hozható szoros összefüggésbe.

Pátkai Ervin életútjának több jól elhatárolható alkotói periódusát különbözethetjük meg, melyek rajzaiban is egyértelműen nyomon követhetők. Bár Magyarországon Borsos Miklós tanítványaként igen rövid időt töltött el, ám néhány korai figurális rajzán – főként női aktokról beszélhetünk – még egyértelműen érződik mestere hatása, de érződik a korszak nyugati művészetében még ekkor is divatos, a két háború közötti időszakban gyökerező neoklasszicista művészeti felfogás is. Ilyen rajza azonban kevés maradt fenn, hiszen éppen elég fiatal volt még ahhoz, hogy Párizsban – immár egészen új impulzusokat kapva – tökéletesen más irányt vegyen alkotói programja.

Már párizsi művészeti tanulmányai alatt is sokat kísérletezik az anyaggal, s egyik legfőbb célja, hogy a papíron a legkülönbözőbb eszközökkel – grafit, szén, golyóstoll stb. – tökéletesen kész gondolatait a lehető leghamarabb öntse formába. Ehhez többek között ólmot és a számára egészen új médiumot jelentő polisztirolt használja. Ezek még jellemzően kisplasztikák, azonban hatásukban már a rajzokon is érződik az a fajta monumentalitásra való törekvés, mely érett korszakára, városi szobrai esetében majd sorra meg is valósulnak.

pátkai_ervin_02.jpg

Ezt az időszakot követően egyre több tájábrázolással találkozunk, persze ezek a rajzok sem a hagyományos, realisztikus felfogásban rögzítik a látványt. Pátkai e rajzait nézve pontosan nyomon követhető, ahogyan a valóságos és látott világból elindul egy sajátos absztrakció irányába: mintha tájakat, tájrészleteket, valamint a tájba épített viaduktokat, épületeket és urbánus szövetek részleteit fedeznénk fel a rétegenként összerakott, mind térben, mind síkban egymáshoz képest elforgatott felületek esetében, ahol egyaránt ráismerhetünk egymással ellentétes irányú mozgásokra, dekonstruktív terekre, végtelen mélységekre, vagy akár egymást keresztező, illetve egymással egyesülő különféle tér- és idősíkokra –, hogy végül már a papíron megszülessen a gondolatilag kész mű, melyhez már csak a megfelelő anyagot és technológiát kell megtalálni a végső formába öntéshez.

Pátkai, noha nem volt a szó hagyományos értelmében vett vallásos művész – ami természetesen nem mond ellent művei spirituális voltának, amely szellemiségét tekintve szorosan kapcsolódik az európai gótika formát és lelkiséget egyesítő sajátos huszadik századi újragondolásához –, ám rajzai között néhány konkrét esetben formai utalásokat és kapcsolódási pontokat találunk a keresztény szimbolikához is. 

pátkai_ervin_03.jpg

Mindazonáltal a gótika gondolatisága későbbi, immár monumentális, katedrális-szerű szobrai esetében is tetten érhető, ahol a polisztirolos technikát használja vasbeton szobrai negatívjaiként, s ezeknek a szobroknak az előtanulmányai, a kész gondolatok mind fellelhetők az ekkoriban készült rajzain. Szimmetrikusan egymáshoz kapcsolódó, magasba törő épületeket idéző, kvázi ablakszerűen sűrűn áttört formák ezek, idézve a gótikus katedrálisok égbe törő építészeti elemeit és a fényt áteresztő ezernyi üvegablakokat [lásd kezdőkép]. Mintha Pátkai célja sem lenne más, mint a középkor templomépítőinek volt: építészetet és a szobrászatot egyazon médiumként kezelve kapcsolatot teremteni az ég és a föld, a spiritualitás és a megélt hétköznapi valóság között.

pátkai_ervin_04.jpg

Pátkai ezen időszaka fájdalmasan rövidre szabott élete betetőzéseként is értelmezhető, hiszen hamarosan részt vehet a Párizs melletti Noisy-le-Grand urbanisztikai kialakításában is, ahol nemcsak köztéri szobraival van jelen, de alkotó módon vehet részt a városszerkezet kialakításában, az épületek elhelyezkedésének és méretének meghatározásában is. Régi vágya és alkotói fejlődésének fontos – és sajnos végső állomása – teljesül ezzel: a művészet és az építészet összehangolt egysége, melyet majd az épületeket és tereket, a városrészt birtokba vevő és abban otthonra találó emberek töltenek meg tartalommal és élettel.

pátkai_ervin_05.jpg

Pátkai Ervin a 20. század második felének kétségtelenül egyik legjelentősebb szobrászművésze. Persze nem egyszerűen szobrász volt ő, hanem olyan alkotó ember, aki a gondolatot és a formát egységes egészként kezelte, aki eszközeit – legyen szó már a rajzaiban manifesztálódó kész gondolatról, vagy éppen tárgyi valójában is megvalósuló hatméteres monumentális szoborról – egyenrangú médiumként kezelte. Művészetének interdiszciplináris volta olyannyira elvitathatatlan és időtálló, hogy számunkra, ma élő emberek számára – legyünk alkotók, vagy befogadók – egyértelműen időszerű üzeneteket hordoz.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tauglich.blog.hu/api/trackback/id/tr595541896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2013.12.08. 22:34:35

Ma jutott időm el is olvasni. Izgalmas - kár, hogy olyan kevés fotót dobott a gugli. Azok egy részét is innen…
A Wiki szomorú végéről ír. Furcsa, hogy a francia lapon egyetlen kép sincsen. A spanyolon legalább kettő… meg linkek.

erdély dániel · http://www.spidron.hu 2013.12.10. 23:09:18

Hello, Pátkai Ervin járt nálunk Madár becenevű feleségével - talán a 70-es években.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.12.14. 07:16:45

@Mormogi Papa: meg kár, hogy ennyire nem ismert az életmű. Pedig évekkel ezelőtt a Jovánovics és szegény Körösényi Tamás próbálta bedobni a nevét legalább a szakmai körökben. A Képzőn még kiállítása is volt a kisplasztikáiból. Azért alakulnak a dolgok. Londonban élő evangélikus püspök bátyja, akivel (nem csak) a könyv kapcsán sikerült személyesn megismerkedni és többször találkozni, nagyon azon van, hogy folytassuk Pátkai népszerűsítését, megismertetését a közvéleménnyel.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.12.14. 07:23:15

@erdély dániel: üdv!
Na tessék, minden összeér és összefügg. Megjegyzem, az én apám nagyon jól ismerte a te édesapádat. Nemrég egy beszélgetésünkben elő is hozta valami emlékét vele kapcsolatban. Talán az egyik legjobb közös barátjuk az Altorjai Sándor volt. Gyerekkoromban még én is megfordultam Altorjai szigligeti házában. A többit majd privátban, mailen.

erdély dániel · http://www.spidron.hu 2013.12.14. 08:48:28

Altorjai Sándor a "második apám" volt. Írtam is róla. Sokat voltam vele, s nála. Ami érdekel, megmutatom. De Te ki vagy? Mi ez az anonimkodás? Ez már rég nem menő, vagy az? :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.12.14. 19:57:14

@erdély dániel: szerintem a magyar blogoszférában, főleg ha közéleti blogokon mocorog az ember, nem árt az anonimitás, mert hírhedten alpári a közeg. Ezzel együtt én nem tartozom azok közé, akik teljes anonimitással vesznek ebben részt, számos infót hagytam már magam után, így kevés utánajárással is be lehet azonosítani a valós személyemet. De direktben sosem teszem, úgyhogy az előbb küldtem neked mailt.