Utolsó kommentek

Címkék

100 (1) 1916 (1) 1945 (1) 1956 (2) 1989 (2) 2. magyar hadsereg (2) 2013 (1) 90-es évek (1) advent (1) anzix (1) bécs (1) bittner jános (1) blue box (1) budapest (6) centenárium (1) che guevara (1) címlapfotó (1) cseh tamás (1) csendélet (1) cserhalmi sára (1) debreceni páros (1) debreziner (1) divatfotó (1) dokumentum (1) don-kanyar (1) drága besúgott barátaim (1) edward j. czerniuk (1) első világháború (1) emigráció (2) emlékezet (2) emlékezetpolitika (1) emlékműszobrászat (2) építészet (1) erdély miklós (2) europeana 1914-1918 (1) évértékelő (1) fekete gyula (1) félmúlt (1) felújítás (1) ferenciek tere (1) festészet (1) film (5) forradalom (2) fortepan (1) fotó (5) fotográfia (3) gasztró (2) grősz józsef (1) gyermekkor (1) háború (2) habsburg ferenc ferdinánd (1) haditudósítás (1) hegyvidék (1) helmut newton (1) hild józsef (1) id konok tamás (2) imbiss (1) im lauf der zeit (1) inszeminator (1) jelek (1) kádár jános (1) kamaszkor (1) kerényi imre (1) kiállítás (3) kinizsi mozi (1) kisképző (1) klasszicizmus (1) kolbász (1) költészet (1) kommunizmus (1) konceptuális művészet (1) koncert (1) könyv (2) kossuth tér (1) közép-európai sors (1) kritika (1) lengyel vicc (1) majomország (1) mandiner poszt (11) márai sándor (2) második világháború (2) máv (1) merénylet (1) mikrotörténelem (1) mobilfotó (1) mozi (2) művészet (4) nagy háború (2) naschmarkt (1) németalföld (1) német megszállás (1) nick cave (1) nyomok (1) örökségvédelem (1) párkányi raab péter (1) pátkai ervin (1) pengő (1) recept (1) régi képtár (1) rendszerváltás (2) stencil graffiti (1) svábhegy (1) szarajevó (1) százpengős (1) szent jobb (1) szépművészeti múzeum (2) sziget 2013 (1) színek (1) szobrászat (4) szocializmus (1) tabán mozi (1) talált pénz (1) társadalom (1) tavasz (1) tolnai világlapja (1) történelem (3) ügynökkérdés (1) vicc (1) wehner tibor (1) weöres sándor (1) willem van aelst (1) wim wenders (1) zene (1) zilahy ágnes (1) Címkefelhő

2014.01.05. 08:00 tauglich

Ezt láttam, hallgattam és olvastam 2013-ban

Címkék: zene film könyv kiállítás évértékelő márai sándor 2013 mandiner poszt

márai_1959.jpgMárai az emigrációban. San Diego, 1959 (fotó: mno.hu)

Jelen írás a Mandiner kulturális évértékelő posztjának részeként jelent meg.

Noha jócskán láttam új filmeket a 2013-as évben, a dán Thomas Vinterberg drámáját, A vadászatot leszámítva nem tudok jó szívvel nyilatkozni róluk, hiszen hosszú évek óta nem készülnek igazán átütő erejű alkotások. Ennek nyilván az az oka, hogy a műfaj mára teljes egészében a fogyasztói kultúra részévé vált, a filmek javarészt a gyorsan felejtendő produktumok kategóriájába kerültek. Ezzel együtt kiváncsi vagyok a karácsony másnapján bemutatott Scorsese-mozira, illetve várom Lars von Trier új filmje, a Nymph()maniac újévi magyarországi premierjét.

Zenében viszont a februárban megjelent új Nick Cave & Bad Seeds album, a Push the Sky Away nagyon bejött. Ahogyan az új számokra épült idei budapesti koncertjük is rendben volt annak ellenére, hogy a Sziget nagyszínpada szerintem túl tágas az ausztrál zenekarnak még akkor is, ha jócskán túlléptek már a nyugat-berlini underground számukra egykor meghatározó világán.

Képzőművészeti kiállítások terén – ha nem is a kortárs vonalon – ugyancsak erős évet zártunk, legalábbis a Baán László vezette Szépművészeti Múzeum a Magyar Nemzeti Galériával egyesült intézményként mind a látogatószámokban, mind a pozitív hazai és nemzetközi szakmai kritikákban egyértelműen ezt bizonyítja. A Helmut Newton, az Egon Schiele és kora és az éppen most is nyitva tartó Caravaggiótól Canalettóig, valamint a grafikai gyüjtemény reneszánsz anyaga jelentősen lendít az ország és a főváros kulturális életén. A Nemzeti Galéria kiállításai ugyancsak említésre méltóak. A novemberben bezárt impresszionista anyagot követték a Chagall és Ámos Imre, valamint a Rozsda Endre kiállítások, melyek ugyancsak megtekinthetőek még. A Galéria új kiállítási koncepciója amúgy is jó úton halad abba az irányba, hogy a magyar képzőművészetet újra kontextusban láttassa a mindenkori nemzetközi tendenciákkal. Ezzel együtt a Lépésváltás címen újrarendezett 1945 utáni kortárs magyar anyag elképesztően gyengére sikerült, mely a Műcsarnok korábbi főigazgatója, Petrányi Zsolt kurátori tevékenységének az eredménye. Erről a kiállításról néhány fotót is készítettem, úgyhogy tervbe van véve egy kritikai poszt az újévben. A kortárs képzőművészet idei fájó vesztesége, hogy az évszázados múltra visszatekintő, jócskán bejáratott Ernst Múzeumból egy tollvonással homályos koncepciójú Capa Központot gründolt a kulturális kormányzat, ugyanakkor örömteli hír az Új Budapest Galéria létrejötte a Duna-parti Bálna épületében.

1-700x.jpg                     Caravaggiótól Canalettóig. Szépművészeti Múzeum, Budapest (fotó: muemlekem.hu)

A kiállítások látogatásán túl 2013-ban tetemes mennyiségű könyvet sikerült elolvasni. A török Orhan Pamuk három könyve mellett – Isztambul, , A nevem piros – néhány újraolvasott SzolzsenyicinIvan Gyenyiszovics egy napja, Gulag – és Ingmar Bergman kedvenc filmnovellái kerültek a kezembe, valamint Temesi Ferenc Kölcsön idője, csak hogy a fontosabbakat említsem. Meghatározó esemény még, hogy évtizedek múltán Bereményi Géza új regénnyel, a Vadnai Bébivel jelentkezett. Ám a legfontosabb, ugyancsak könyvhöz fűződő idei élményem, ha nem is elsősorban szépirodalmi vonatkozásai miatt, de mindenképpen Márai Sándor új könyvéhez köthető, így erről alább, kicsit bővebben írok.

A Hallgatni akartam címen idén a Helikonnál megjelent kötet kisebb irodalmi szenzációként hatott, hiszen olyan írással van dolgunk, mely a Márai-hagyaték egyik dossziéjából, egy gépelt és kézzel sűrün javított kézirat lapjairól jutott most el az olvasókhoz. Egy olyan írásról van szó, melyet néhol kíméletlen kritikai volta miatt Márai soha nem akart az emigrációban idegen nyelven, a külföldi olvasók számára megjelentetni, azt csak és kizárólag a magyar közönségnek szánta.

Nos, bő hat évtizednyi lappangás után most itt van, kézbe vehetjük és elolvashatjuk ezt az önvallomásnak is beillő kötetet.

Az Egy polgár vallomásai és a Föld, föld!... címen már jól ismert írások közötti időszakot tárgyaló kötet az 1938-as Anschluss és a háborús vereség közti évek eseményeit, azok mozgatóit, társadalmi reakcióit teszi kritika tárgyává. Mindemellett kitér nem csak az ún. keresztény magyar középosztály és a honi politikai vezető réteg, de a nyugati polgárság súlyos értékválságára is, mely végső soron a második világháború válogatott szörnyűségeihez vezetett. Különösen érdekesek Márai politikusportréi, melyekbe az adott figurához fűződő személyes emlékeit is rendre  beleszövi: a „súlyosan neurotikus” és személyes sorstragédiáját beteljesítő, ám végső mérleget vonva alapvetően pozitív figuraként feltűnő Teleki Pált, valamint a minden hibája ellenére a magyar történelem utolsó igazi államférfiúi erényeivel rendelkező, ugyancsak tragikus sorsú Bethlen Istvánt kell itt megemlíteni. Talán a legárnyaltabb és legsokoldalúbb képet mégis Bárdossy Lászlóról rajzolja meg Márai, akit Londonban a huszas évek végén még széles látókörű, kimagaslóan művelt, a liberális értékekkel szimpatizáló, nyugatos gondolkodású fiatal diplomataként ismert meg. Igen, Márai arról a rendkívüli intellektussal rendelkező Bárdossyról vall így, aki mint magyar miniszterelnök a szélsőjobbnak tett végzetes engedményeivel és az agresszív német birodalmi politika kiszolgálójaként vonult be a történelmi köztudatba. Emellett Márai végső mérlege itt is figyelemre méltó: hírhedten kutyakomédiába hajló népbírósági perében Bárdossy messze felülemelkedett saját vádlóin.

Hosszan sorolhatnánk a kötet kritikai gondolatait a két háború közötti magyar társadalom berendezkedéséről, annak felemás módon kialakult középosztályáról, valamint az időszak vezető rétegéről, ám Márai Sándor korrajza így is jóval árnyaltabb – ahol szükségét érzi, ott védelmébe veszi a pozitív törekvéseket és tendenciákat –, mint azok a pro és kontra elhangzó, a két világháború közötti negyedszázadot egységes egészként kezelő vélemények, melyek teljesen alkalmatlanok a korszak megismeréséhez és megértéséhez. Persze Márai sem objektív – ezt aligha kérhetjük számon egy szépírón – ráadásul írására erősen rányomja bélyegét a háború utáni évek közhangulata, a bolsevikok európai térhódítása, valamint az első emigrációs évek lelki-anyagi nehézségei. Ám a gyakori önostorozáson túl említ egy lényeges, sajnos sok tekintetben máig ható momentumot, miszerint a Horthy-korszak teljes eltakarításának címén nem egyszerűen az akkori elitet, de a magyarság teljes múltját, hitét és tradicióit, valamint a szocdemektől a kisgazdákig nyúló polgári megújulás szándékát igyekezett teljesen lenullázni a végül négy évtizedig regnáló kommunista diktatúra. S tette ezt jóval hatékonyabban, mint bármely más kelet-európai rezsim a vasfüggönyön inneni világban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tauglich.blog.hu/api/trackback/id/tr745732850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.