Utolsó kommentek

Címkék

100 (1) 1916 (1) 1945 (1) 1956 (2) 1989 (2) 2. magyar hadsereg (2) 2013 (1) 90-es évek (1) advent (1) anzix (1) bécs (1) bittner jános (1) blue box (1) budapest (6) centenárium (1) che guevara (1) címlapfotó (1) cseh tamás (1) csendélet (1) cserhalmi sára (1) debreceni páros (1) debreziner (1) divatfotó (1) dokumentum (1) don-kanyar (1) drága besúgott barátaim (1) edward j. czerniuk (1) első világháború (1) emigráció (2) emlékezet (2) emlékezetpolitika (1) emlékműszobrászat (2) építészet (1) erdély miklós (2) europeana 1914-1918 (1) évértékelő (1) fekete gyula (1) félmúlt (1) felújítás (1) ferenciek tere (1) festészet (1) film (5) forradalom (2) fortepan (1) fotó (5) fotográfia (3) gasztró (2) grősz józsef (1) gyermekkor (1) háború (2) habsburg ferenc ferdinánd (1) haditudósítás (1) hegyvidék (1) helmut newton (1) hild józsef (1) id konok tamás (2) imbiss (1) im lauf der zeit (1) inszeminator (1) jelek (1) kádár jános (1) kamaszkor (1) kerényi imre (1) kiállítás (3) kinizsi mozi (1) kisképző (1) klasszicizmus (1) kolbász (1) költészet (1) kommunizmus (1) konceptuális művészet (1) koncert (1) könyv (2) kossuth tér (1) közép-európai sors (1) kritika (1) lengyel vicc (1) majomország (1) mandiner poszt (11) márai sándor (2) második világháború (2) máv (1) merénylet (1) mikrotörténelem (1) mobilfotó (1) mozi (2) művészet (4) nagy háború (2) naschmarkt (1) németalföld (1) német megszállás (1) nick cave (1) nyomok (1) örökségvédelem (1) párkányi raab péter (1) pátkai ervin (1) pengő (1) recept (1) régi képtár (1) rendszerváltás (2) stencil graffiti (1) svábhegy (1) szarajevó (1) százpengős (1) szent jobb (1) szépművészeti múzeum (2) sziget 2013 (1) színek (1) szobrászat (4) szocializmus (1) tabán mozi (1) talált pénz (1) társadalom (1) tavasz (1) tolnai világlapja (1) történelem (3) ügynökkérdés (1) vicc (1) wehner tibor (1) weöres sándor (1) willem van aelst (1) wim wenders (1) zene (1) zilahy ágnes (1) Címkefelhő

2014.07.08. 20:45 tauglich

Az én nyolcvankilencem

Címkék: budapest fotó történelem 1989 társadalom rendszerváltás kádár jános szocializmus mandiner poszt

01.déli_pályaudvar.jpg

Jelen írás először a Mandineren jelent meg.

„− Azt mondd meg, Antoine,
 mi az hogy változás? 
 Várjál csak, Desiré,
 egyfajta tyúktojás.“

(Cseh Tamás – Bereményi Géza: Ding-deng-dong I.)

Amint az anekdotából ismert, a már bomlott elméjű néhai pártfőtitkár Kútvölgyi úti kórházi szobájában televíziós közvetítésen követte Nagy Imre újratemetésének eseményeit, amikor hirtelen felpattant ágyából és öltözködni kezdett. A szobába belépő Rétsági professzor – az Öreg kezelőorvosa – és Kádár között állítólag a következő rövid párbeszéd zajlott le. „Hova, hova, Kádár elvtárs?“ – kérdezte a professzor, mire Kádár a következőt válaszolta: „Hova, hova, hát megyek az Imre temetésére! Látom, már mindenki ott van“. Végül nem telt el egy hónap, és a harmincegy évvel korábban akasztófára juttatott, majd arccal a föld felé temetett egykori harcostárs bírósági rehabilitációjának napján Kádár elvtárs is átlépett a túlvilágra.

Emlékszem, elviselhetetlen hőség volt ezen a napon, és a színről történt csöndes lelépés szinte alig érte el az utca emberének ingerküszöbét. Már mindenki a változás lázában égett; Kádár személyén még életében, egyik pillanatról a másikra gyalogolt át a történelem, az élen pedigegymást taposva saját elvtársai haladtak. Hogy aztán negyedszázad múltán újra és újra azon vegyük észre magunkat, hogy még mindig a szemével egykor cinkosan csippentő Kádár János poggyászát vonszoljuk.

Az 1989-es év a változás éve, a még népköztársaság és a majdnem köztársaság szokatlan időszaka volt annak minden piszkos alkujával, hatalmi játszmájával, eredeti tőkefelhalmozásával, gyomorforgató pálfordulásaival, szellemi és közéleti pezsgésével, valamint hónapok múltán hamar elillanó eufóriájával együtt. Azonban 1989-ben egy lelakott ország megroggyant társadalmának a képe is megmutatkozott, amelyben a ma sokak által visszasírt biztonság és rend minden volt, csak nem valódi biztonság és nem valódi rend.

Sokkal inkább volt az egyre slamposabban muzsikáló diktatúra langyos akolmelege, amelyben a hallgatásért cserébe – aki nincs ellenünk, az velünk van – békén hagyott a gazda. Viszonylagos jólétünk és szabadságunk, legvidámabb barakklétünk is legfeljebb Ceaușescu Romániájával, Honecker NDK-jával, vagy a Szovjetunióval szemben volt értelmezhető, csak hogy a legneccesebb testvéri barakkokat említsük. Azonban mindezért végül túl nagynak bizonyult az ár, amelynek kisebb-nagyobb részleteit a mai napig pengetjük. Mert a társadalom a rendszerváltozás hajnalán alapvető öngyógyító reflexek hiányában, a múlttal történő tisztázó szembenézés elutasításával – amelyért a régi-új politikai és kulturális elitet súlyos felelősség terheli – tárt karokkal várta a nyugati életszínvonal mielőbbi beköszöntét, ami reményei szerint gyógyírt jelentett volna minden bajára. 

Ez a poszt nem kíván a rendszerváltozást követő időszakkal foglalkozni, sokkal inkább a huszonöt évvel ezelőtti hétköznapok néhány töredékét szeretné megmutatni egy akkor tizenéves kamasz szemszögéből.

1989-ben ugyanis fényképezőgéppel a nyakamban jártam Budapest utcáit. Ekkor még alapos szakmai felkészültség és képzettség hiányában ösztönösen, a saját kedvemre fotografáltam gyakran olyan apró részleteket, amelyekről már az expozíció pillanatában gyanítottam, hogy rajtam kívül aligha fog érdekelni bárkit is. Az akkor készült fotókkal igazából nem volt semmi tervem – leginkább a precízen megcsinált negatívtartóimnak dolgoztam –; azonban kényszeresen azt éreztem, hogy a magam módján rögzíteni akarom azokat az időket. Az 1989-es évnek végül számtalan negatív lett az egyenlege, fekete-fehér Fortepan és ORWO tekercsek tucatjai őrzik az akkor elkapott pillanatokat. Köztük olyan események tűnnek fel, mint a köztársaság októberi kikiáltása a budapesti Kossuth téren vagy a gellérthegyi vörös csillag lokális népünnepélybe hajló, kedélyes szanaszét flexelése.

Nyomokat rögzítettem huszonöt évvel ezelőtt, és talán éppen most jött el az ideje annak, hogy mindezeket feltárjam és közzé tegyem. A most bemutatott tizenöt felvétel nem több felületes válogatásnál, hiszen további jelentős munkát ad a negatívok alapos átböngészése és feldolgozása. Nem foglalkoztam a professzionális digitális utómunkával sem, mert meggyőződésem, hogy a két és fél évtizedes koszok és karcok hitelt érdemlően nyomták rá bélyegüket a fényérzékeny emulzióra.  

„Sehol semmi veszély, gondolta Dobrovics, miközben mindegyik érzékszerve részese volt az esőnek. Olyan ez, mint a korszak, amiben élek. Tudnivaló, hogy majdan úgyis eláll ez az eső, pedig most végeláthatatlannak tűnik. Gyengül, erősödik, ahogyan a cseppek száma ingadozik, de szanaszét fog hullani ez az eső, nyom nélkül eltűnik a földben, még az emléke sem maradandó.“

(Bereményi Géza: Vadnai Bébi)

 

02.nagycsarnok.jpg

03.belváros.jpg

04.angyalföld.jpg

05.angyalföld2.jpg

06.felszabadulás_tér.jpg

07.marx_tér.jpg

08.kirakat.jpg

09.rákóczi út.jpg

10.pénztár.jpg

11.kirakat2.jpg

12.dohány_utca.jpg

13.dohány_utca.jpg

14.újságos.jpg

15.üzenet.jpg

 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tauglich.blog.hu/api/trackback/id/tr946472169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.07.09. 16:30:11

Ne szerénykedj :-) Az a "Szomorú szatyorály" egy korábbi posztban már tetszett. Gyanítom, hogy a túrós lepény sem esik messze tőle…
Az utolsó képi humor pedig szinte ördögi :-P

A szociófotó érzékenységedet már ismertem. De hol volt (?) az az oszlopsor a beékelődött önkényuralmi jelképpel? A beállítás tűpontos.

Nem mellesleg a szöveg is igen jó helyzetelemzés. Az akkori életkorod meg szerencsés - saját gép, elegendő szabad idő…
Emlékszem, gimnazista koromban én is nagyságrendekkel többet fotóztam, mint bármikor korábban, vagy később.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.07.09. 17:01:29

Belestem az első megjelenés helyére is.

Már éppen arra gondoltam, hogy a trollok ezúttal szabadságon vannak (tán a Caïman-szigeteken) mikor megjött ez a szomorú nőszemély. Legalább én annak nézem.
Amolyan "majdénmegmutatokahímsovinisztanáciknak" tipus. Egészségére. Én viszont nagyon is jól emlékszem egykori "elit" gimnáziumi osztályom társaira, akik között ugyan kellő (előírt) számban akadtak M származásúak (P itt Pesten nem igazán akadt :-P); de voltak valódi válogatott c… - mit ne írtam! Szóval voltak olyanok, akinek a szülei eléggé méályen voltak a lecsóban.
GyP bejegyzése ebben a részében "…gátlástalan önzés, szerzési vágy, elvenni a másét, ez jallamezte a kádárizmust." nagyonis helytálló. Láttam a különbséget például a Rosenhügel meg a Sz.Pista tér lakásai meg a Lónyai (akkor eltérített nevű) utca földszinti, udvari lakásai között. Csak példaképpen írtam párat, a paletta székesebb. Mi valahol középen voltunk (szerencsés lakáshozjutás okán), s bár nekem nem állt a szobámban pl. Afrikából hazahozott zebrabőr dob, sem eredeti LEGO készlet (tán 68-ban!); de magam nem csak fölfelé néztem.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.07.10. 06:58:38

@Mormogi Papa: köszönöm az elismerő szavakat!

A sehol sem látható túrós lepényt a Rákóczi úton kaptam le, valahol a Nagykörút és az Astoria között, tehát nem kimondottan félreeső helyen. A timpanonos kapuzat egy békebeli gyárépületé (Budapesti Általános Villamossági Rt) volt a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcában. A történet egyébként külön posztot érdemelne: az épületet azóta elbontották, azonban a kapuzatot meghagyták. Jelenleg Cézár-ház néven luxus apartmanok találhatók itt.

www.ramirez.hu/blog/wp-content/uploads/2012/03/a70ebc0d-10f6-453b-a5d2-c5b76d0e967e.jpg

www.autoker.hu/kepek/cezar_haz.jpg

Azért van valami szolidan perverz az egészben.

További infók itt:

mienkahaz.blog.hu/2013/02/15/budapest_aramellatasnak_tortenete_i_resz

mno.hu/migr_1834/nyaron-nyitja-meg-kapuit-a-cezarhaz-803248

És még egy érdekesség. A kockaladában dekkoló csirkék egy kóser vágóhídra érkeznek a Dob utcába. A pincében működő műintézetről két teljes tekercset lőttem akkor.

marko11 2014.07.14. 09:46:27

A Mandineren már politizáltunk, most csak a fontosabb dolgokról: a fotókról!
Nagy kedvencem az utolsó fotó, a talált szovjet karóráról. Ebben a fotóban/cédulában minden benne van!
Én itt csak azt emelném ki, hogy munkaidőben hívható. Azaz a megtalálónak van munkahelye, és nyugodtan társaloghat is munkaidőben.
Jut eszembe egy szinte ismeretlen magyar film: a Boldogtalan kalap, 1980-ból.
Ez a film az egyik legjobb, legpontosabb (némileg ironikus) korrajz az un. Kádár-korszak hétköznapjairól (a másik: Én vagyok Jeromos (1970)!
Itt mindenki ráér, itt senki sem rohan, itt semmi meglepő nem történik!
Ráadásul nem az unásig szerepeltetett korabeli sztárok, hanem olyan ritkán látott, de nagyszerű színészek, mint pl. Földessy Margit, továbbá a fiatal Balkay Géza és (a még fiatalabb) Máté Gábor láthatók a filmben.

marko11 2014.07.14. 09:57:31

@Mormogi Papa:
"…gátlástalan önzés, szerzési vágy, elvenni a másét, ez jallamezte a kádárizmust."
Azért akkor inkább még csak a csírái voltak meg a fentieknek. Teljes valójában ebben a szép új világban bontakozott ki.
Meg hát, ugye, az önzés, mohóság nem is csak magyar sajátosság. Ha már az előbb filmes példát hoztam, akkor most is egyet:
Oliver Stone Tőzsdecápák (Wall Street) c. filmje 1987-ből. (Na meg a bedőlő rendszerről a Krízispont, 2011-ből.)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.07.15. 22:45:44

@marko11: Amit idézel, azt én is idéztem a Mandiner komment-folyamából - nem saját megfogalmazásom.
Ismertem viszont olyan embert, aki a nyolcvanas években már rég űzte azt a gyakorlatot, hogy külföldi partnereknek árengedményt adott (no nem a saját áraiból, hanem a "népköztársaság" áraiból) némi valuta fejében. A rendszerint nem jelentéktelen összegeket egy rokona által nyitott svájci bankszámlára kellet elutalják, és minden sínen volt.
Ő nem bukott le - hiszen a tranzakciónak látszólag nem volt köze hozzá - de még 89 után is igen óvatosan járt el. Nyugdíjba ment, a pénzt még pihentette, fialtatta - majd váratlanul felbukkant - nem ő, hanem a fia. Junior megjelent egy rakás valutával és nekiállt felvásárolni -persze olcsón…
A többit már nem kell elmesélnem.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2014.07.15. 22:47:28

Azért írtam ezt mind le, mert az ember már régen nincsen e Világon.
Márpedig holtakról szerintem vagy jót, vagy rosszat - de csakis az igazat.
süti beállítások módosítása